Drágakövek leírása
 
Borostyán

 Színe: világossárgától barnáig, vörösessárga, vörösesbarna, ritkán vörös vagy fekete.

 Átlátszósága: átlátszótól az átlátszatlanig

 Mohs-keménysége: 2-3 ig

 Kémiai összetétele: kb.: C10H16O ; különféle gyanták elegye

 Karcszíne: fehér

 Fő fénytörésmutatói: 1,54

 Fajsúlya: 1,05-1,09; max:1,30

 Max. kettőstörése: nincs

 Hasíthatósága: nincs

 Diszperziója: nincs

 Törése: rideg, kagylós

 Pleokroizmusa: nincs

 Kristályosodása: amorf

 Abszorpciója: nem értékelhető

 megjelenése: amorf 

 Fluoreszcenciája: kékesfehértől a sárgásöldig; a birmit: kék

  Neve a német Bernstein elmagyarosodott alakja. Az alnémet bernen, börnen (= égni) igéből, "égő kő" értelemben származik. Az ókori görögök elektronnak nevezték, mert dörzsölésre sztatikus elektromos töltést kap. A rómaiak succinitnak hívták, a sucus (= nedv) szóból. Az angol neve amber, a francia ambre (egy tőből) = ámbra, és ez az elnevezés az égésekor keletkező kellemes illatra utal. A tömjén is hasonló, gyantaféle.

  Színe: a világossárgától a barnáig terjed.

  A borostyánt már a történelem előtti időben ismerték (az asszírok már az Kr. e. X. században). Nagy kedveltsége miatt egész "borostyánutak" épültek ki, amelyeken az Északi- és a Keleti-tenger mellékéról Levantén át a közel-keleti országokba szállították. Ma is kedvelt, ékszerek és dísztárgyak készítésére. borostyán karkötők (tömegárú)

  Kémiai összetétele: szerves anyag, a ma már kihalt pinus succinifera (= gyantatermő fenyő) megkövesedett (fosszilis) gyantája. Vegyileg a diabietinolsav poliésztere (C10H160), tartalmaz még egy kevés hidrogén-szulfidot (H2S) is. 150 "C-on lágyul, 250-300 C-fokon megolvad, kormos lánggal, tömjénillatot árasztva ég.
  Keménysége: 2...2,5, szívós anyag; törése: kagylós. Sűrűsége: 1,05-1,09, leggyakrabban 1,08.
  Fény törése: egyszerű, n = 1,54; anomál kettős törést mutat, hiszen amorf szerkezetű anyag. Fluoreszcenciája: hosszú UV - kékesfehér; rövid UV - sárgászöld, burmai borostyán - kék.

  Zárványai főleg apró hólyagocskák, amelyekben víz és terpentintartalmú olaj található; néha piritkristályok is előfordulnak. Igen fontos, és a kövek értékét növelő zárványok az állati és növényi maradványok. A finom buborékok viszonylag gyakran zavarják a borostyán átlátszóságát, ezért repceolajban szokták kifőzni, hogy ezeket eltávolítsák. .

  A borostyán legfontosabb lelőhelye Lengyelországban található, a Keleti-tenger partvidékén, kb. 300 km2-nyi területen. A keletitengeri borostyánokkal együtt találják az ún. gedanitot (Gedanum = Gdansk). Ez igen szívós, szép borsárga, majdnem átlátszatlan borostyánfajta, amelyet éppen szívóssága miatt csak nyaklánc céljára, golyók formájában dolgoznak föl. Keménysége: 1,5-2, sűrűsége: 1,02, törésmutatója: 1,54.

  A borostyán változatai:

  Ritka változata a glessit (latin:glaesum = gyanta szóból), barnássárga színű, az éleknél áttetsző, egyébként teljesen átlátszatlan.
  Keménysége: 2, sűrűsége: 1,02. 

  Szicíliában találják a szimetit nevű borostyánváltozatot (a Simeto folyóról, Cataniától délre).
  Ennek színe vörösessárga vagy vörösbarna.
  Keménysége: 2,5-3; sűrűsége: 1,03-1,12, a sötét daraboké 1,25-ig terjedhet.

  Romániában többfelé található a ruménitnek nevezett változat.
  Színe barnássárga vagy barna, sőt vörös vagy fekete is előfordul.
  Keménysége: 2,5-3-as; sűrűsége: 1,03-1,12.

  A birmit a nevét lelőhelyéről, Burmáról kapta.
  Színe sötétbarna, piros vagy sárga.
  Keménysége: 2,5-3; sűrűsége: 1,08.

  Borostyán található még Dominikában, Kanadában és az USA több államában.
 
  A borostyánra nagyon hasonlít a vele könnyen összetéveszthető, fiatal borostyán változattal a kopál-lal. Nevét kopál (méretei 14,3 * 4,8 cm.) a mexikói copalli (= gyanta) szóból kapta. Ez is természetes eredetű, de csak részben fosszilis gyanta.
  Színe a sárgától a barnáig terjed.
  Keménysége: 2; sűrűsége: 1,06; törésmutatója: 1,54.
  Mérésekkel tehát nem különböztethető meg a borostyántól. Azonosítását az ún. éterpróbával végzik: ha étert cseppentünk rá, mattá válik a felülete, míg a borostyáné nem!
  Legfontosabb lelőhelyei Nyugat-Afrikában, Kelet-Afrikában és Új-Zélandon vannak. (nagyított kép a kopálról)

  A borostyánnal összetéveszthető mesterségesen előállított utánzatai elég hamar megjelentek. 1881-ben bukkant föl először az ambroid vagy sajtolt borostyán, amelynek mérhető adatai nem térnek el a valóditól, hiszen borostyántörmelékből készül, meleg sajtolással. Jól megkülönböztethető azonban mikroszkópos vizsgálattal a borostyánénál erősebb anomál kettős törése és huzagolt, üvegszerű szerkezete alapján.
  Ugyanígy készítenek sajtolt kopált is, amely az éterpróbával azonosítható.
  Találkozhatunk különféle üvegutánzatokkal: ezeket a borostyánnál jóval nagyobb sűrűség, a sajátos formájú gázbuborékok, az üvegre jellemző huzagolt szerkezet árulja el. Az üvegutánzatok sűrűsége 2,00 körüli.
  Sok jó utánzat készül mindenféle műgyantából. Legnagyobb részüknek viszonylag nagy a sűrűsége: 1,25 fölött. Ez alól csak a polisztirol (1,06) és a "perspex" (polimerizált akrilát) (1,18) kivétel. Ez utóbbi sűrűsége csak a nagyon sötét szimetitével téveszthető össze. A polisztirolt pedig megtüzesített tű vagy fémhuzal segítségével vizsgálhatjuk meg: azonnal kellemetlen patikaszagot áraszt, mint a műanyagok általában, szemben a borostyán kellemes ámbraillatával.
  A borostyán sűrűségmérésére nagyon egyszerű módszer a megfelelő telítettségű sóoldat készítése. Ehhez, azonban egy valódi borostyánra van szükségünk. Addig telítjük a sóoldatot, amíg a borostyán nem lebeg benne: ezzel a valódi borostyán sűrűségére állítottuk be. Ezek után minden nagyobb sűrűségű anyag, tehát az üvegutánzatok és a műanyagutánzatok - a polisztirol kivételével lesüllyednek az oldatos edény fenekére.

 

 

Copyright(C ) 2007, Minden jog fentartva! Drágakővésnök.hu