Nyugat Európában, a középkorban a drágakővésnökség nem állt úgy az érdeklődésben, mint az ókorban. Ennek ellenére az érdeklődés a vésett kövek iránt nem tűnt el. Az antik köveket gyakran újra feldolgozták templomi díszekként és ily módon megőrződtek. A vésett kövek készítése nem tűnt el teljesen a középkor idején. Azokon a helyeken, ahol a középkori művészet koncentrálódott, mint pl. Párizsban, voltak kővéső műhelyek.
A témák leginkább vallásos illetve bibliai jellegűek voltak. A késői középkorban portrék is előfordultak. A XIII. század első felében Szicília volt a középkori kultúra egyik legfontosabb központja. A bizánci és gótikus művészet találkozási pontján, a Sztaufi (staufische) fejedelmek udvarában megújult érdeklődés jött létre az antik világ iránt.
II. Frederik császár (1194-1250) udvari műhelyéből származik egy másik dísztárgy, mely az érmetár gyűjteményébe tartozik: az ún. Staufenkámea.

Szardonix kámea 30mm átmérőjű, 5 mm vastag 13. sz.első fele Sas kígyóval. A sas már az ókor óta a császár szimbólumaként van meghatározva, és a kígyó valószínűleg a gonoszt jeleníti meg, mely ellen a császár küzd.