A drágakővésnökség története
 
A történelem, a gyűjtés, nyilvánosságra hozás, tanulmányozás.

 

Image
Abraham Gorlaeus portréja a Gorlaeus' Dactyliotheca (1601) -ből.
Az antik vésett kövek ősidők óta kedvelt gyűjtési tárgyak voltak. Ismert, hogy Kr. előtti II. században Pontuszi Mitriádesz király létrehozott egy daktyliotékát (itt még: kövek és gyűrűk gyűjteménye), mely a maga idejében világhírű volt.
Mitriadesz eleste után ez a gyűjtemény a római hadvezér Pompeiusz birtokába került. A sok művészeti tárgy melyet a rómaiak a hódító hadjárataik során zsákmányul ejtettek, fontos stimulánsai voltak a görög művészet követéséhez.
Rómában Mitriadesz daktyliotékájának zsákmányul ejtése nagyban előmozdította a vésett kövek gyűjteményeinek létrehozását. A kövek gyűjtésének legfontosabb okai az értékük, a szépségük és a mágikus karakterük voltak.
A római birodalom bukása után a kövek gyűjtése iránti érdeklődés csökkent, de soha nem tűnt el teljesen.
Sok antik kő, csodálatos középkori ötvösmunkákba foglalva, templomi dísztárgyként megmaradt az utókor számára.
A reneszánszban az antik kövek gyűjtése - pont az ókori származásuk miatt nagy divat lett.
A jómódú, intellektuális körökben található gyűjtők a lehető legnagyobb teljességre törekedtek.
Amennyiben a gyűjteményük hézagos volt, például ábrák vagy aláírások területén, akkor kortárs művészeket kértek meg, hogy a hézagot egy modern másolattal töltsék meg. Ugyanígy ismert, hogy Lorenzo de Medici, egyike a reneszánsz legnagyobb gyűjtőinek, sok drágakővésnöknek adott megbízást gyűjteménye feltöltése céljából. A reneszánsz kövek, melyeket az antik kövek mintájára készítettek, annyira jók voltak, hogy elég gyorsan igazi antik kövekként fogadták el és jelentették meg őket. A vésett kövek gyűjteményeinek első publikálásai a 16. században kezdődtek.
A tanult Fulvio Orsini pl. portrékat ábrázolt vésett köveken az "Imagines et elogia virorum illustrium (képek ismert emberek dicsénekéből) c. művében.
Nemcsak Itáliában, de az Alpoktól északra is lelkesen gyűjtötték a köveket. Az antwerpeni származású Abraham Gorlaeus 1601-ben publikálta a kőgyűjteményét az "Abraham Gorlaei, Antverpiani Dactyliotheca"c. munkájában.
Hollandia déli részén a festő Ruben volt az egyik legismertebb kő- és antikvitásgyűjtő. A Hollandia északi részéből származó Jacob de Wilde gyűjteménye kövekből, érmékből, szobrokból és ehhez hasonlókból állt és a maga idejében nagyon ismert volt. 1703-ban egy igen gazdag album látott napvilágot "Gemmae Selectae Antiquae e Museo Jacobi de Wilde sive L Tabulae" címmel.

Image
Címlap Von Stosch Daktilotékájából.

Ebben a könyvben számos kő volt ábrázolva rézkarccal, melynél a kő fajtája, mérete és az esetleges foglalat is szerepelt. Számos hollandiai gyűjtő, többek között gróf De Thoms is követni próbálták ezt a példát saját gyűjteményük publikálásával. Az ilyen gyűjteményeknél a legfontosabb szempont a hírnév szerzése volt a gyűjtemény tulajdonosának tudós köreiben.
Nagy Katalin orosz cárnőnek, aki a 18. században a legnagyobb vésett kő gyűjteménnyel rendelkezett, ilyenfajta hírnévre nem volt szüksége. Az ő gyűjteménye magángyűjtemény volt, és csak keveseknek adatott meg az az előjog, hogy megcsodálhassák köveit. Ezért egy kimerítő, illusztrált katalógust erről a gyűjteményről nem tartott szükségesnek.

A katalógus-szerű publikációk mellett főleg a XVIII. században megjelentek egyfajta gyűjtőmunkák is a vésett kövekről, ilyen volt, pl. Alessandro Massei munkája is: 'Gemme Antiche figurate' (1707/1709)
Ezekben a gyűjtőmunkákban az ember egy növekvő szakosítást figyelhetett meg.
A XVIII. század tudományos megközelítése elkezdte a XVII. századi hozzáállást kiszorítani, mely addig csak a kövek osztályozásáig ment el.
A maga idejében az egyik legismertebb könyv az 1724-ben megjelent 'Gemmae Antiquae Calelatae' volt, Philipp Von Stosch munkája. Ebben a munkában Von Stosch majd minden európai gyűjtemény köveinek aláírásait próbálta rendszerezni és vizsgálni. A könyv Bernard Picart rézkarcaival volt ragyogóan illusztrálva.
Habár Von Stosch számos reneszánsz -és későbbi kővel kapcsolatban félrevezette magát, munkája mégis nagy értéket képvisel. Módszerét illetően a modern kő-vizsgálás bölcsőjét jelentette.
Von Stosch vésett köveinek gyűjteményét, a tulajdonos kérésére Winckelmann, az 'archeológia atyja' is megjelentette. Két másik munka is megjelent a XVIII. század közepe tájt, melyek szintén nagy fontosságúak a vésett kövek vizsgálata szempontjából.
1750-ben publikálta Mariette az ő 'Traité des pierres gravées' c. művét, mint a gliptika egyfajta kézikönyvét.
Nem kevésbé jelentős munka volt Lorenz Natter 'Traité de la methode de graver en pierres fines' c. műve.
Image
Lippert Daktilotékája


1760 körül jelent meg Daniel Lippert 'Dactylothek' c. műve, egy olyan publikáció melyet nyugodtan hívhatunk forradalminak. Lippert a kövek leírásához nem mellékelte rézkarcok gyűjteményét. Ehelyett Daktilotékája csak kis szekrénykékből állt, könyvformában, abban vésett kövek sorozatnyi lenyomatával.

Ezeket a domborműves lenyomatokat mindenhol terjesztették. Ezek növelték a vésett kövek iránti lelkesedést, nemcsak tanultak, hanem érdeklődő amatőrök és gyűjtők körében is. Kénpasztába, lakkba illetve gipszbe készített lenyomatokkal új daktilotékák következtek és egész Európa a vésett kövek bűvöletébe került. Olyannyira, hogy a ’gemmaláz’-ként emlegették. Ennek a vésett kövek iránti érdeklődésnek azonban megnövekedett számú hamisítás és másolat lett az eredménye.
Tény, hogy az antik - illetve antikként meghatározott - kövek formája, dombornyomata és ábrái a publikációk áramlata nyomán olyannyira ismertté váltak, hogy ez megkönnyítette a hamisításukat.
A XIX. század felénél el is jött a fordulópont. Többek között Heinrich Brunn tudományos vizsgálata megmutatta, hogy még a legfontosabb gyűjtemények is nagy számban tartalmazták antik kövek hamisításait és másolatait. A XVIII. századi gemmaláz után a XIX. században valóságos boszorkányüldözés alakult ki mindennel kapcsolatban, ami nem antik volt. Ezzel a gyűjtők hozzáállása teljesen megfordult.
A Reneszánsz óta már szinte mindent összegyűjtöttek ami „antik szellemet” idézett.
A XIX. század második felében a kritikus-tudományos hozzáállás került túlsúlyba és nagyon felerősödött a valódiság iránti vágy. Egyetlenegy gyűjteményben sem bíztak meg teljesen és aláírásokat gyanúsítottak meg. Ebben az atmoszférában nem csoda, hogy az amatőröknél a kövek gyűjtésével kapcsolatos lelkesedés gyorsan lecsökkent.
A tudomány vette birtokába ezt a területet és már csak a múzeumi gyűjtemények, bővültek tovább.

 

Copyright(C ) 2007, Minden jog fentartva! Drágakővésnök.hu